FiknerPiroska

„A művészet tehát ájtatosság, vagy isteni szolgálat, amennyiben a szépet, mely azonos a jósággal,  ülteti el az emberi szívekben .”         / Vincent Van Gogh /

Gyermekkorom kedvenc játékai közt a textil mellett ott volt a festegetés is, de az akkori körülmények mást hoztak számomra, így Esztergomban gépésztechnikusi, majd Egerben tanári képesítést szereztem matematika-műszaki ismeretek-és gyakorlatok szakon.

Friss diplomásként a kisbéri Petőfi Sándor, majd több évtizeden át a helyi, Nagyigmándi Általános Iskolában az „emberré faragás” művészetével foglalkoztam.

Három gyermekünk felnevelése közben, 1997-ben egy súlyos betegségből való lábadozás közepette kezdtem el festeni, majd rajztanári tanulmányokba kezdtem. Mivel akkor már foglalkoztam videó filmezéssel, diplomamunkaként egy kísérleti kisfilmemet /oktatófilm/ készítettem   a kenyérről, Szonáta címmel. /2002./

Rajztanári tanulmányaim közben ébredtem rá, hogy Vincent Van Gogh 100. születésnapján láttam meg a napvilágot. Lázas munkába kezdtem, és a mester születésének 150. évfordulója/2003. március 30./ tiszteletére Íriszek és pipacsok címmel 22db vásznat festettem.

2006-ban az ELTE-én  mozgókép-és médiakultúra szakos tanulmányaim zárásaként Vincent Van Gogh festészete és a film kapcsolatának kutatásába kezdtem, s diplomamunka lett belőle.

Mivel 1998-ban Fák, virágok, felhők címmel itt szülőfalumban láthatták első tárlatomat az érdeklődők, így 2008. március 15-én szintén helyben  került a közönség elé jubileumi kiállítási anyagom „Belőle nőttem én…” címmel, melyet sok szeretettel készítettem a nagyigmándiaknak, Nagyigmándról, és mindenkinek aki szereti ezt a „lángoktól ölelt” kis darabját a Földnek.

2012-ben az eredeti szépségében pompázó Eszterházy Károly Főiskola vizuális és környezetkultúra mestertanári szakának elvégzése közepette, Van Gogh munkái alapján Út a Csillagos éjszakához címmel készítettem kisfilmemet: 2016-ban az esztergomi Mária Valéria híd 125. évfordulója tiszteletére az És eljött a hajnal című festményemhez elkészítettem a Híd-emlék című videómat.

A Teremtő ajándékaként 2010-ben egy festészeti pályázat segítségével eljutottam  a mesés India Rajastan állama jodhpuri művésztáborába. Azóta

Minden nap Indiáról álmodom”: I dream of India every single day:

Aztán az álom időnként valósággá vált, Így 2011-ben egy Maharasztra állam béli művésztáborba kaptam meghívást, ahol, Nashik szent folyójának a Godavarinak a „táncát” csodálhattam meg:

Godavari One evening in Srinagar- Egy este Srinagarban
2014  júniusában Kistibet és Khasmir földjét érinthettem lábammal:

2023. márciusában, 15-én az ácsi Sméja Galériában a „25 évvel a fák, virágok, felhők után” című jubileumi tárlatomat, majd 30-án a komáromi Mozaik-Könyvesbolt és Kávézóban pedig Vincent Van Gogh 170. születésnapja tiszteletére rendezett „Keresd a fényt, a szabadságot” című kiállításomat tekinthették meg az érdeklődők.

Munkáimat eddig 125 kiállításon / ebből 56 önálló/ tekinthették meg az érdeklődők.

Nagyigmánd, 2024. március 26. Fikner Piroska Katalin